Idén is folytatódik a KÉPES program, melyben cégünk is részt vesz
A KÉPES program (Közösségi Értékteremtő Program) elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a vállalati szféra és az önkormányzat összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, melyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára 2013 óta.
A tavalyi évben négy óvodaudvar került megújításra: a Rákóczi Utcai Óvoda, a Napsugár Óvoda Nefelejcs Utcai Tagóvodája, a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodája és a Szárazréti Óvoda, melyek udvaráról elbontották a javíthatatlan, balesetveszélyes játszóeszközöket és újak kerültek a helyükre.
A székesfehérvári óvodaudvarok után, 2020-tól a felújítások immár az általános iskolákban folytatódnak.
A KÉPES program 2020. évben az Önkormányzat tulajdonában lévő és a Tankerület fenntartásában működő általános iskolák közül az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI (Székesfehérvár, Budai u. 90. telephely), a Zentai Úti Általános Iskola (Székesfehérvár, Zentai u. 8.) és a Hétvezér Általános Iskola (Székesfehérvár, Hétvezér tér 1.) intézményeket érinti.
Ezen felül a Teleki Blanka Gimnázium kémia tanterme is felújításra kerül a programon belül.
2020-tól a Székesfehérvári Tankerületi Központ is csatlakozott a programhoz, így a támogatók köre három résztvevőre bővült.
A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végzik a nyári és őszi hónapokban.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a példaértékű összefogás kapcsán úgy fogalmazott: „Mindig el kell mondjuk: ez a program a helyi vállalkozások akarata, kezdeményezése és munkája, valamint az önkormányzat és most már a tankerület összefogása nélkül nem valósulhatna meg. Arra külön büszke vagyok, hogy még ebben a nagyon nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben is, amelyet a koronavírus-járvány okozott, meg tudjuk valósítani ezt a több éves hagyománnyal rendelkező programot. Köszönöm a cégeknek, hogy nem álltak meg az óvodáknál és idén iskolák udvarai, tantermei szépülnek majd meg.”
A programban jelenleg 25 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalat, vállalkozás vesz részt, akik az együttműködés aktív támogatói. A résztvevő cégek az idén több mint 14 millió forinttal támogatják az iskolák felújítását. A Székesfehérvári Tankerületi Központ is ugyanezzel az összeggel járul hozzá a költségekhez, Székesfehérvár Önkormányzata a fennmaradó rész fedezi, és a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés munkadíját is az önkormányzat finanszírozza.
Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése, így a szokásokhoz híven az idei évben is megszerveznek majd egy önkéntes nap az egyik érintett iskolában, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az iskolai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők is részt vesznek a tervek szerint. Az önkéntes napon olyan munkák megvalósítására kerül sor, melyek hozzájárulnak az iskolák udvarainak rendezettebbé tételéhez.
A programban az idei évben résztvevő cégek:
ALBA MINERAL SZÉKESFEHÉRVÁRI ÁSVÁNYVÍZ Kft.
ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft.
Auchan MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Brooks Instrument Kft.
DENSO Gyártó Magyarország Kft.
GEALAN Hungary Plast Kft.
G.E.B.E. Belföldi - és Nemzetközi Árufuvarozó Kft.
GRUNDFOS Magyarország Gyártó Kft.
Győri Keksz Kft.
Hanon Systems Hungary Kft.
Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft.
Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.
Hydro Extrusion Hungary Kft.
HTM Magyar - Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
Balance-99 Zrt.
IVANICS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
KLEMOL Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt.
MASTERPLAST Nyrt.
SeaCon Europe Kft
Etyeki Tüzép Kft.
Regnum Intertrans Kft.
VIDEOTON HOLDING Zrt.
VT - ASYST Kft.
Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.